Az üvegfestésről dióhéjban
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy hogy most nem a hobbi boltban is kapható mindenféle színű, kis tégelyekben kapható festékekről, és azok használatáról lesz szó. Ezek a festékek az utóbbi évszázad termékei, használatuk egyszerű, hőkezelésükhöz is mindössze egy konyhai sütőre, 150-170 fokos hőmérsékletre van szükség. Valódi tartósságot viszont nem lehet velük elérni.
Ehelyett inkább arról a festési technikáról fogok írni, ami már többszáz éve változatlan alapanyagokkal és módszerekkel történik, és amivel elérhető, hogy a festés akár 5-600 évig is megtartsa eredeti szépségét. (Bár ma nem azért szoktak készülni a dolgok, hogy 500 évig megmaradjanak, de néha tehetünk kivételt.) Mint például ez az ólomüveg itt fent, amely ma a Victoria & Albert múzeumban van, és eredetileg a St. Denis-i apátságból, 1300 körül-ből származik.
Ebből azt is mindjárt láthatjuk, hogy az a két szín, amelyet ólomüvegezéshez a leginkább használtak elődeink, a fekete és a sárga.
A fekete lehet barna is, a lényeg, hogy ezzel rajzoltak kontúrokat, és ezzel készítették a különböző árnyékolásokat. A színeket pedig általában az eleve színes alapanyagból készített üvegek felhasználásával nyerték. Így tehát egy vörös ruha vörös üvegdarabokból készült, a textil-hatást pedig feketével felhordott árnyékolás adta. A fekete illetve barna festék átlátszatlan, és egy külön réteget képez az üvegen, melyet magas (festéktől függően 590-800) fokon kell beégetni ahhoz, hogy szép és tartós is legyen. A festék fém-oxidok (fekete esetén vasoxid), és puha, alacsony olvadáspontú üvegpor keveréke.
A sárga festék alapvetően más, mint a kontúrfestékek. A színt úgy kapják, hogy ezüstnitrátot juttatnak az üveg felületére, és ezt égetik ki kemencében 550-600 fok körül (ki kell tapasztalni). Az ezüst nitrátot porfestékkel keverik, hogy egyáltalán láthatóvá váljon, hova kerül a festék, mivel az ezüst nitrát oldata egyébként színtelen. Az ezüst az üveg molekuláris szerkezetét változtatja meg, és nem képez külön bevonatot az üvegen. Ennél fogva az üveg tökéletesen tiszta és átlátszó marad, a sárgított rész idegen anyagoknak is sokkal jobban ellenáll, mint az egyéb festékek.
Elődeink fantasztikus képeket tudtak festeni e két szín - a fekete és a sárga - felhasználásával, mint pl. ez az ólomüveg kép itt lent, mely "Zsuzsanna és a vének" címet viseli, és 1500 körül készült.
Ez az egyszínű vagy grisaille technika azonban néha mégsem elég. Ha olyan kicsi színes darabokat kell előállítani, amiket nem lehet - méretük, vagy alakjuk miatt - külön üvegdarabokból előállítani, akkor következik a többi festék használata. Ezek között is vannak zománc és transzparens festékek. Minthogy az ólomüveg lelke a rajta áteső fény, áteső fényben pedig minden zománc festék feketének látszik, a hangsúly ólomüveg esetén a transzparens festékeken van. Sajnos, ezek a festékek nem mindig jók, nem minden szín szép belőlük. Pl. piros transzparens festéket egyáltalán nem lehet beszerezni. Természetesen van pirosnak nevezett festékek, de ez - amellett, hogy méregdrága - nem is igazán szép, hol bordós, hol barnás beütésű, de semmiképpen nem szép élénkpiros. Ezen túlmenően nagyobb felületek esetén finoman szólva nagyon nehéz egyenletes színt előállítani. Ráadásul ezek a festékek ugyan elég jól ellenállnak a mechanikai hatásoknak, de már egy egyszerű mosogatószer is nyomot hagy rajtuk, nem beszélve a durvább savakról, egyéb vegyi, vagy tisztító anyagokról. Hátránya még a festékeknek, hogy bármennyire is transzparensnek mondják őket, ezek mindig homályosítják valamennyire az üveget.
Persze mindenre megvan az orvosság, csak bírja pénztárcánk. Ezen hiányosságok kiküszöbölésére használják ugyanis a kétrétegű üvegeket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy alapüveg, ami legtöbbször átlátszó (fehér), és ezen van egy vékonyabb színes réteg. Ólomüvegezéshez ezt úgy használják, hogy sz üvegdarabot kivágják, majd a színesen hagyandó részt letakarják, és a darabot savfürdőbe mártogatják. Addig kell a savazást folytatni, amíg a szabadon hagyott területről a színes réteg teljes egészében eltűnik. Ez tartós is, átlátszó is, egyenletes is, ellenben az ilyen kétrétegű üvegnek négyzetmétere 150-200 ezer forint, és sem beszerezni nem könnyű, sem pedig magát a savazást nem egyszerű kivitelezni. Ezt ugyanis a rendkívül veszélyes fluorsavval kell végrehajtani, melyhez speciális helyiség, szellőztetés, és védőfelszerelés szükséges.
Kétrétegű üveget próbálhatunk utánozni úgy, hogy színtelen üvegre színes üvegporral visszük fel a mintát. Ezzel szép színeket lehet elérni, egyenletes is, de inkább csak áttetsző lesz a végeredmény, mivel az üvegporban maradt levegő nem tud eltávozni és ez homályosságot okoz. Minden esetre a festéknél jobb megoldás, de ezzel apró mintákat, vonalakat nem lehet húzni, és elég körülményes az üvegpor jó felvitele is. Csak egymással kompatibilis üvegekkel lehet megcsinálni, máskülönben fennál a repedés, törés kockázata. Ezért, ha valaki ragaszkodik egy-egy üveghez (pl. antik üveghez, kézi gyártású üveghez), el kell felejeni ezt a megoldást. Hátránya még ennek, hogy olyan magas hőfokra kell az üveget felhevíteni, hogy az teljesen elveszíti eredeti felületét, ellenben felveszi a kemencében alatta levő felület mintáját. Ha ragaszkodunk egy meghatározott felülethez, ne próbálkozzunk ezzel.
A leírtakból talán kitűnik, hogy - mivel minden festék más hőfokon ég be - minden darabot többször kell égetni. Először ráolvasztjuk az üvegport, kihűtjük. Utána beégetjük a feketéket. Ezt is esetleg több lépésben. Ha nem csak kontúrfestést alkalmazunk, akkor mindenképpen több lépésben. Néha 3-4-szer is visszateszik a komoly üvegfestők a kemencébe a fekete festést, ahogy egyik réteget a másik után felhordva végül kialakítják egy arc, vagy kéz végleges rajzolatát. Eztán jöhet az egyéb színes festékek beégetése, majd legutoljára az ezüst nitrátos színezés.
Amint látható, a jó és szép, többszínű festés meglehetősen körülményes, hosszadalmas, és alapanyag, valamint eszközigényes, és ezért kifejezetten drága eljárás. Azonban mint az egész ólomüvegezésre, a festésre is áll az, hogy a költségei és így az ára nagyon tág határok között változhat. Az egyszerű pedig nem silány, de a bonyolult is lehet rossz minőségű, vagy ízléstelen. Tehát sima kontúrfestéssel, egyszeri beégetéssel is nagyon szép ólomüvegek készíthetők.
